Mikor tavaly D-vel borzalmas csatarozasaink vegso
koreit futottuk, en ketsegbeesetten akartam valami
"receptet" vagy megkozelitest talalni,
amivel legalabb ertelmezhetem, hogy mi tortenik, ha
mar befolyasolni nem nagyon tudom. Remego kezzel
emeltem le a konyvesboltok polcairol a kulonbozo
self-help konyveket, es villamsebesseggel futottam at
tobb szaz oldalt tucatnyi konyvben, hogy hatha van
valami magyarazat arra, ami tortenik.
Akkor talaltam egy konyvet, Keeping the love you find,
by Hendrix Harville. (Sajnos a konyv bestseller, ami
nalam altalaban erosen levon az ertekebol)
Ennek a pasinak az az elmelete, hogy a kapcsolatokban
a viselkedesunket a szuleink befolyasoltak a
leginkabb. Es ez pl nalunk D-vel (aki ESFJ) teljesen
igy volt. Azert kattantunk ra egymasra annyira, mert o
is olyan elviselhetetlenul szigoru kritikus es
konyortelen volt velem, mint a sajat anyam, es en is
olyan link, kiszamithatatlan, es erzelmileg hullamzo
voltam vele, mint vele az o anyja. Az, hogy az apak
ebbol a korbol jocskan kimaradtak, az csak megjobban
ratett az egeszre egy lapattal.
Szoval Hednrix elmelete szerint a gyerekkori
seruleseinket akarjuk feldolgozni, es ezert az a
partner jon be igazan, (imagonak hivja ezt a
hologramm-szeru lenyomatot, ami a fejunkben el) aki
ugy banik velunk, mint a szuleink, es ketsegbeesetten
probaljuk (altalaban eredmenytelenul) az ujabb
seruleseket megakadalyozni. Persze, ha az ember
tudatosan el meg egy kapcsolatot, akkor ez sikerulhet,
de nagyon kemenyen dolgozni kell rajta.
(Szoval Birka, van egy tippem, hogy anyukad is
ENFP....)