úgy kezdődött, hogy hirtelen
kinyitottam egy könyvet, amelyből
kutyaugatás hallatszott, de a betűkig nem
jutottam már el, hiszen eddigre a könyv
már telefonkagylóvá változott
és a kutyaugatás onnan érkezett,
én pedig megszólítottam a kutyát,
aki azonban ekkor elhallgatott, és helyette egy
metró/vagy buszajtózáródós
szignál hallatszott és a szobába
belépett valaki, aki mondta, ne lépjek a
térképekre, mert ekkor vettem észre,
hogy a nagyszüleim egykori
középső szobájában vagyok,
és a falakra ragasztva és a padlón is
mindenhol csodálatos, színes
térképek vannak, és nem lehet
őket kikerülni, ráadásul a
falakon lévő térképekből
valódi virágok hajtottak ki, amelyeket
azonban a valaki, akivel a szobában voltam
(és aki ekkor már leginkább egy
rosszindulatú öregemberre
emlékeztetett, hajlott hátú volt
és mogorva arcú) szóval ez a valaki
metszőollóval levagdosta a
térképekből kinövő
virágokat. Én valahogy
megpróbáltam megakadályozni, de ő
- az ollójával hadonászva - azt
kiabálta: "Muszáj!
Muszáj!"
Hát, ez az, amit nem álmodtam.