a térD effektusról
Szabó T. Anna: Budapest, magyar asszony
A kedvencem mindig is a Blaha Lujza tér volt
("A Blahán, a Blahán,/ott szült
engem az anyám", ordította egykor az
URH, Menyhárt Jenő szövegét az
Eötvös Collegiumban tanultam, amikor a
város még idegen volt és
félelmetes). Előbb az uszodazöld
csempék kattogtak be a látótérbe,
aztán mindig és újra váratlanul, a
lámpaárus reklámkirakata az
éjjel-nappal világító sárga
és piros vászonernyős asztali
kislámpákkal ... - aztán, nem is olyan
régen, eltűnt ez is, egyenfehér
váltotta fel, meg szürke
márványlapok, és boldog
lámpanézés helyett a mindennapos,
pajzán kis mosoly: a metró új
bemondója, talán gépi
hibából, talán túlzásba vitt
fonetikai precizitásból, akkoriban mindig
azt mondta be: "A Blaha Lujza térD
következik." Ilyenkor újra meg
újra elképzeltem a nemzet
gömbölyded csalogányának
kacéran elővillanó
térdkalácsát figyelő
kíváncsi, mohó és
hódolatteljes férfiszemeket.
In: HOLMI, 2005. szeptember