Egy hangulatos virágnézési piknik
alkalmával Hiroko barátnőm miután
kiosztotta a népes társaságnak a
szendvicseket, táskája
mélyéről egy elegánsan csomagolt
dobozkát vett elő. Elfogódottan
nyújtotta felém:
- Elhoztam Neked ezt a parfümöt, igaz,
én is ajándék ba kaptam, de tudod,
nekünk japán nőknek nem
szükséges, mert nekünk nincs olyan
erős testszagunk. Én úgysem
használom, gondoltam, te tudod majd hasznát
venni.
Fordult velem egyet a világ, nem tudtam
hirtelenjében, hogy mit válaszoljak.
Szívem szerint - barátság ide,
barátság oda - a legszívesebben
visszautasítottam volna az
"ajándék ot", de erőt vettem
magamon, és a sértődést
elkerülendő kelletlenül átvettem
a nemes francia parfümöt. Akkorra már
tudtam ugyanis, hogy a fehér embert a
japánok régmúlt idők
beidegződéseként szőrösnek
és büdösnek könyvelték el.
Tény, hogy a fehér emberrel
történő első
kapcsolatfelvétel idején a 15.-16.
században európai elődeink nem
dicsekedhettek magasfokú tisztálkodási
kultúrával. Ezért a már akkor is
sokat tisztálkodó japánokat
elborzaszthatta közelségük. Tény
az is, hogy az európai ember
táplálkozási szokásai (a sok
húsevés) alapvetően eltérnek a
japánok rizs - hal - zöldség
központú étrendjétől.
Tény az is, hogy a nehéz, fullasztó
klímához nem szokott európaiak nyaranta
jobban izzadnak, mint a japánok. Mindezek
hozzájárultak annak a
meggyőződésnek a
kialakulásához, hogy a fehér emberek
testszaga kellemetlen. Tehát ezt
palástolandó kénytelenek szegények
kölnit vagy parfümöt használni.
Vagyis, aki ilyesmit használ, az azért
teszi, mert kénytelen elleplezni eredendő
testi gyengéjét. Mondanom se kell, hogy
mindezek tudatában azóta is kínosan
ügyelek arra, hogy japánok
társaságában lehetőleg ne
érződjék rajtam még a nyoma se
valamilyen illatszernek, nehogy azt gondolják,
netán kényszerből illatosítom
magamat...
Ahány ház, annyi szokás.
http://www.terebess.hu/keletkultinfo/hidasi2.html