nekem meg munkakeresős álmom volt.
Egy-két interjún voltam, aztán mentem
tovább, és egyre inkább Velencére
kezdett hasonlítani a város, de annak is a
kínai negyedében jártam. De
járdák meg utcák nem voltak, csak a
házak peremén tudtam közlekedni, mert
nem volt csónakom. Megérkeztem a
következő interjús helyre, egy
bérházba, ahol a csengőn valami
maffiás-vicces volt (kb.:
"köszönjük, hogy
rajtaütését előre jelzi").
Mikor beengedtek, át kellett menni egy nagy,
régi, üres éttermen, fel az emeletre,
ahol három kínai volt: két
öltönyös úr, köztük egy
franciaággyal, ahol egy kb. 300 kilós
óriáskislány ült pizsamában,
mint egy buddha. Leültettek magukkal szemben,
és kiderült, hogy nem kaptak tőlem
önéletrajzot. De azt mondták, nem baj,
meséljek magamról. Mialatt meséltem,
egyre jobban ráizgultak a kislányra az
ágyon, és elkezdtek vele huncutkodni,
közben kínaiul hergelték egymást.
Kissé megijedtem, de mondták, hogy
folytassam csak... Mikor befejeztem, akkor
visszaültek, és rövid
elmélkedés után
közölték, hogy nagyon intelligens
és tehetséges vagyok, nagyon jó a
fantáziám, ezért alkalmazni
szeretnének az étteremben, mint
tésztafőzőt. Ekkor sűrű
elnézések közt leléptem, de
ők még győzködtek, hogy ez egy
felelősségteljes, komoly menedzseri
képességeket igénylő munka. Ezen
a ponton jobbnak láttam felébredni,
úgyhogy nem tudjuk meg, mi lett a
történet vége.